2024. február 9., péntek
A regisztrált vállalkozások száma 2023-ban jelentősen meghaladta a járvány előtti időszakit. 2023. év végén 1 millió 840 ezer vállalkozást tartottak nyilván hazánkban, mintegy 1200-zal többet, mint egy évvel korábban. A magyar vállalkozások 99,9 százalékát kitevő kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak 74 százalékának adtak munkát, a bruttó hozzáadott érték 59 százalékát állították elő – írja a Világgazdaság.
Tevékenységüket tekintve magas a koncentráció, a regisztrált vállalkozások kétharmada öt nemzetgazdasági ágba (mezőgazdaság, ingatlanügyletek, tudományos és műszaki tevékenység, kereskedelem, építőipar) sorolódott, és ebben a járvány, valamint az ukrán–orosz konfliktus okozta recesszió időszaka sem hozott változást – írja a Világgazdaság. A regisztrált vállalkozások 6,6 százalékát (121 ezer) 2023-ban jegyezték be új vállalkozásként, mely a 2021. évi növekedést követően 2022-ben és 2023-ban is csökkent. Az újonnan alapított vállalkozások többsége, 2023-ban közel 80 százaléka önálló vállalkozóként kezdte meg tevékenységét.
Az új alapítások számának csökkenésével egy időben 2022-ben 152 ezer, 2023-ban mintegy 120 ezer vállalkozás szűnt meg. Míg 2022-ben főként a jogszabályi változások (a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata szabályainak szigorítása) miatt a megszűnt vállalkozások mintegy kétharmada egyéni vállalkozó volt, addig 2023-ban már egyenletesebb volt a gazdálkodási forma szerinti eloszlás.
A teljes cikk itt olvasható: https://www.vg.hu/velemeny/2024/02/statisztikak-es-varakozasok-a-vallalkozasok-vilaga-a-szamok-tukreben