 |
 |
-
-
-
-
-
|
|
 |
 |
Válságtámogatási jogcím meghosszabbításaMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország
Sikerrel jártak az Európai Bizottsággal való egyeztetések és a Bizottság tegnapi közleménye alapján fél évvel, 2024.06.30-ig meghosszabbította az ún. válságtámogatási jogcímen történő támogatásnyújtás lehetőségét, egyúttal megemelte a támogatási keretösszeget is (általános esetben a korábbi 2 M EUR-ról 2,25 M EUR-ra).
Ezen intézkedés érdemi segítséget fog nyújtani 2024. I. félévében a vállalkozások számára, hiszen további fél évig még élhetnek a válságjogcímen történő hiteligénylés lehetőségével a Széchenyi Kártya Program keretében (ez főleg azok számára jelent nagy előnyt, amelyek már nagyrészt kihasználták az amúgy is lényegesen kisebb csekély összegű (de minimis) támogatási keretüket, illetve a csekély összegű keret által megengedett nagyságrendhez képest jóval nagyobb volumenű támogatási forrásigényű támogatott finanszírozási forrásokra van szükségük likviditási helyzetük stabilizálásához, versenyképességük megőrzéséhez, vagy beruházási elképzeléseik megvalósításához.
» A minimálbér és a garantált minimálbér 2024-benMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország

Megjelent a Magyar Közlöny 2023. évi 164. számában a Kormány 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról, mely szerint a legkisebb bérek már idén decembertől emelkednek.
- A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. december 1-jétől havibér alkalmazása esetén 266 800 forint.
- A legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. december 1-jétől havibér alkalmazása esetén 326 000 forint.
A rendelet 2023. december 1-jén lép hatályba, mely kiterjed minden munkáltatóra és munkavállalóra.
A rendelet rendelkezéseit első alkalommal a minimálbér vagy a garantált bérminimum összege alapján meghatározott, 2024. január hónapjára járó juttatások, támogatások (ide nem értve a jogszabály alapján nyújtott, intézmények működéséhez, szolgáltatások nyújtásához adott költségvetési támogatást), ellátások megállapításánál, valamint a korhatár előtti ellátás és a szolgálati járandóság 2024. évi szüneteltetése tekintetében kell alkalmazni. Ebben az esetben 2024. január 1. napjáig a 2023. november 30-án hatályos, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 573/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet alkalmazandó.
» December első péntekje a vállalkozók napjaMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország Az Országgyűlés elfogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezését, december első péntekét a Magyar Vállalkozók Napjává nyilvánították, jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 165. számában.
Fónagy János kiemelte, hogy a vállalkozások adják a magyar gazdaság tartópillérét, több millió család egzisztenciáját biztosítják, ráadásul az elmúlt évtizedben látott példa nélküli fejlődés – az 1 millió új munkahely létrehozása, a keresetek háromszorosára növelése, valamint a regisztrált álláskeresők számának történelmi mélypontra szorítása – nélkülük nem valósulhatott volna meg » Az egyes adótörvények módosításáról: adókedvezményekMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország
2023. november 17-én benyújtották az összegző módosító javaslatokkal egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott „az egyes adótörvények módosításáról szóló”, T/5893. számú törvényjavaslatot. Összefoglaljuk a fejlesztési adókedvezmény, az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás adókedvezmény, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezmény várható módosításait:
» Gép- és technológiai kiállításMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország A Vidékfejlesztési Program második - jövő tavasszal induló - pályázati felhívásainak előkészítése és a beruházások szakmai támogatása érdekében élelmiszeripari gép-és technológiai kiállítást szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (a továbbiakban: NAK) a hazai gépgyártók és importőr forgalmazók bevonásával. Tajekoztato-20231127.pdf » Szellemi tulajdon és iparjogvédelemMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemitulajdon-kezelési kontaktpontjaként is működő Innovációs és Technológiai Osztály (ITO) 2023. december 6-án rendezi meg „Szellemi tulajdon és iparjogvédelem” című online eseményét, azzal a céllal, hogy az egyetemi polgárok és a külső érdeklődők széles körű, hasznos információkhoz jussanak a szellemitulajdon-védelem egyik fő oltalmi területéről, az iparjogvédelemről. Az ITO és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti együttműködés révén megvalósuló szakmai előadást Dr. Csősz Gergely, az SZTNH Szerzői Jogi Főosztály, Szerzői Jogi Hatósági Osztály vezetője tartja.
A résztvevők egyebek mellett megismerhetik a szerzői művek és a szoftverek jogvédelmére vonatkozó szabályokat, valamint általános iparjogvédelmi ismeretekre tehetnek szert. Az előadás végén lehetőséget adunk kérdések megfogalmazására is.
Részvételi információk
Időpont: 2023. december 6. (szerda), 14.00-15.15.
Helyszín: online, a Microsoft Teams felületén.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: Szellemi tulajdon és iparjogvédelem (2023. december 6.) » A GVI kutatások eredménye a bérváltozásokrólMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Havi Tájékoztatójának tartalma röviden:
Bérváltozás és létszámstop a hazai vállalkozások körében
Elemzésünkben a létszámstop és a bérváltozások témakörét vizsgáljuk a hazai vállalkozások körében. Az elemzéshez a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) „Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis” című kutatásának legfrissebb eredményeit használtuk fel. A 2023 tavaszán lezajlott adatfelvétel során 5 685, legalább két főt foglalkoztató cég vezetőjét kérdeztük meg a munkaerő iránti jelenlegi és várható keresletükről.
Az Európai Unió és az euróövezet gazdasági helyzetére vonatkozó előrejelzések
2023-ban a vállalkozások 40 százaléka alkalmazza az atipikus foglalkoztatás valamely formáját. Az atipikus foglalkoztatás egyes formái közül a rugalmas munkaidő és a részmunkaidő a leginkább elterjedt, ezek a cégek 19-19 százalékánál elérhetőek. A vállalatok 12 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés/távmunka lehetőségét, míg a cégek 1 százaléka egyéb atipikus foglalkoztatási formáról számolt be.
Nemzetközi tendenciák
GHT_2023_oktober_231114.pdf MBET_2023_october_231115.pdf
» Magyar Innovációs Nagydíj PályázatMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország
A Magyar Innovációs Szövetség meghirdette a 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Magyar Innovációs Alapítvánnyal közösen, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium, az Energiaügyi Minisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. A legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeket idén már 32. alkalommal ismerik el.
A felhívás részleteit a jelen levélhez csatolt pályázati kiírás tartalmazza. További információk a következő honlapon érhetőek el: https://www.innovacio.hu/nagydij_felhivas.php
Beadási határidő: 2024. február 5., éjfél » Változás az egyéni vállalkozások adózásában 2025-tőlMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország „Az egyes adótörvények módosításáról” szóló T/5893. számú törvényjavaslathoz 2023. november 14-én az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot terjesztett elő. A módosító javaslat alapján egyelőre elhagyják az őszi adócsomagból a vállalkozói jövedelemadózás szerinti átalakítást, valamint az összes ezzel kapcsolatos tervezett módosítást, tehát az idei tervezetből kimarad a tevékenységet kezdő egyéni vállalkozók adókedvezménye is.
Az adócsomagból elhagyott rendelkezések a következő évi adócsomag részét képezhetik, ezért összefoglaljuk az egyéni vállalkozók adózását érintő legfontosabb változásokat, terveket melyek 2025. január 1-től léphetnek hatályba.
» Teendők a munkaviszony megszűnésekorMegjelent: 2023.11.27. | Kategória: Magyarország
A Békés Vármegyei Kormányhivatal hírleveléből kiderül, hogy 2024. január 1-től az esetek többségében a munkaadónak foglalkoztatási igazolást kell kiállítania a munkaviszony megszüntetésekor vagy megszűnésekor, amely többek között az álláskeresési járadék és álláskeresési segély megállapításához szükségesigazolólapot váltja fel. Kivétel az új szabályozás alól az adórendszeren kívüli háztartásimunka, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény által szabályozott alkalmimunka, az idénymunka, valamint a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony esete.
2023.11_hirlevel_egyuttmukodo_partnereknek.pdf
» Meghívó - JVSZ - Country Ride - 2023.11.23.Megjelent: 2023.11.20. | Kategória: Magyarország

A JVSZ Üzleti Szövetség júniusban elindított Country Ride vidéki rendezvénysorozatának következő állomását, mely november 23-án Kecskeméten kerül megrendezésre Lantos Csaba, energiaügyi miniszter nyitóelőadásával.
Az rendezvény fókusztémájaként az aktuális energetikai kihívásokat, az energiahatékonyság legfrissebb trendjeit és a megtakarítási lehetőségeket jelöltük meg.
Az előadók és szakértők az alábbi témaköröket járják majd körbe:
- Fenntarthatóság - Energiahatékonyság
- Hogyan tehetjük fenntarthatóvá kis- és középvállalatainkat - a KKV-kat érintő ESG követelmények legfontosabb kérdései
- Milyen programokra és támogatásokra számíthatnak a vállalkozások az energiahatékonyság és a hatékonyabb működés területén
A miniszteri nyitóelőadás mellett számos szakértő és releváns szervezet hozza még el a legfontosabb tudnivalókat az ESG-re való felkészülés terén.
Támogatási programok és pályázati lehetőségek kerülnek majd bejelentésre.
A részletes programot alább tekinthetik meg.
IDŐPONT: 2023. november 23. (csütörtök) 12:15 - 15:00
HELYSZÍN: Brill Kft. - VW márkakereskedés (Kecskemét, Halasi út 32.)
A kecskeméti rendezvényre elsősorban Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyék közép- és nagyvállalati vezetőit, illetve azon vállalatokat várjuk, akiknek a régióban érdekeltsége van.
Program: https://tinyurl.com/4uczvpr2
Jegyvásárlás: https://tinyurl.com/3fcepurf
» Munkaügyi előírásokMegjelent: 2023.11.20. | Kategória: Magyarország
Frissítették a honlapon található tájékoztató anyag a munkaügyi előírásokat.
A tájékoztató pontjai:
- Általános tudnivalók
- Munkaügyi előírások a gyakorlatban
- Munkavállalók beléptetése
- Munkaviszony megszűnése, kilépés
- Munkavédelem
- Munkaügyi ellenőrzések
- Munkaügyi Kisokos
- Nemzetgazdasági jelentések a munkavédelem helyzetéről
- Gazdaságfejlesztési Minisztérium Munkajogi Információs szolgálata elérhetősége
- Minisztérium által üzemeltetett INGYENES MUNKAVÉDELMI TANÁCSADÁS
- A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ)
- További tájékoztató kiadványok
- A kamara munkaügyi tájékoztató rendezvényei
- JOGpont irodák
- Visszajelzés, felelősség
Az MKIK honlapján az alábbi elérhetőségen érheti el a munkaügyi előírásokról szóló tájékoztatót: https://mkik.hu/tajekoztato-a-munkaugyi-eloirasokrol
» Beszállítói fórum EgerbenMegjelent: 2023.11.20. | Kategória: Magyarország
A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén ősszel is megrendezi a Kamarai Beszállítói Fórumot. Regisztráljon Ön is, ahol személyesen tárgyalhat
- beszállítói lehetőségekről nagyvállalatokkal,
- technológiai kooperációról, további együttműködésekről a többi beszállítóval.
Időpont: 2023. november 30. (csütörtök) 9:00 óra
Helyszín: Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (Eger, Faiskola u. 15.)
A program célja, erősíteni a hazai beszállítói láncokat. A programon lehetőség nyílik üzleti tárgyalásokat folytatni a vállalkozások beszerzőivel.
Amennyiben szeretne Ön is tárgyalni a beszállítói lehetőségről egy-vagy több vállalkozás beszerzőivel, regisztráljon a DÍJMENTES beszállítói fórumra!
Személyes tárgyalásokra az alábbi cégek beszerzőivel lesz lehetőség:
1.) Apollo Tyres (Hungary) Kft. - Gumiabroncsgyártás
2.) Automotive Steering Column Kft. - Kormányoszlopok gyártása
3.) Emerson Automation FCP Kft. - Pneumatikus elemek gyártása
4.) Hevesgép Kft. - Mezőgazdasági gépek gyártása
5.) Robert Bosch Kft. - A cégcsoport 4 üzleti területe: mobilitási megoldások, ipari technika, fogyasztási cikkek, energia- és épülettechnika.
6.) Sanatmetal Kft. - Orvosi implantátumok gyártása
7.) Vilati Gyártó Zrt. - Fémszerkezetgyártás és elektronikai szerelés
8.) ZF Hungária Kft. - Sebességváltók gyártása
Részletek és jelentkezés: IDE KATTINTVA » A munkahelyek biztonsága - mezőkovácsházi vállalkozásoknak - 2023.12.05.Megjelent: 2023.11.20. | Kategória: Dél-Alföldi régió A mezőkovácsházi térségben működő kis- és közepes vállalkozások részére a biztonságos munkavégzésről szóló tájékoztató fórumot is tartanak december 5-én 9 órától a mezőkovácsházi polgármesteri hivatalban. A workshopot a Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport a Békés Vármegyei Kormányhivatal felkérésére, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara segítségével rendezi meg.
Mezokovacshaza_roadshow_20231205.pdf » A munkahelyek biztonsága - orosházi vállalkozóknak - 2023.11.22.Megjelent: 2023.11.20. | Kategória: Dél-Alföldi régió Az orosházi térségben működő kis- és közepes vállalkozások részére a biztonságos munkavégzésről szóló tájékoztató fórumot is tartanak november 22-én 9 órától Orosházán, a kormányhivatal, helyi, járási hivatalában. A workshopot a Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport a Békés Vármegyei Kormányhivatal felkérésére, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara segítségével rendezi meg.
Roadshow_Oroshaza_20231122.pdf » Hivatalos a 2024-es minimálbér összegeMegjelent: 2023.11.20. | Kategória: Magyarország
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. Megállapodtak, hogy:
- A legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek.
- Decembertől a minimálbér 15%-kal, 266.800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10%-kal, 326.000 forintra növekedhet.
- A Felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.
- Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium
» Duális képzőhelyként nyilvántartásMegjelent: 2023.11.20. | Kategória: Magyarország
A szakképzési törvény változása miatt 2024. január 1-től csak az a gazdálkodó vehet igénybe adókedvezményt – a saját dolgozó képzése után - akit duális képzőhelyként nyilvántartásba vettek. Maga a nyilvántartásba vétel térítésmentes, de időigényes, éppen ezért a kérelmeket legkésőbb 2023. december 10-ig tudjuk befogadni. » Őszi adócsomag végleges tervezeteMegjelent: 2023.11.10. | Kategória: Magyarország
A 2023. évi őszi adócsomag végleges tervezete számos egyéb módosítási javaslatot tartalmaz a korábbi verzióhoz képest. Jelen levélben szeretném tájékoztatni a kifejezetten új, a tervezet korábbi verziójától eltérő jelentősebb módosítási javaslatokról:
I. Egyéni vállalkozók adózása
- Új fogalomként kerül bevezetésre az induló vállalkozás fogalma, ami olyan legfeljebb öt éve bejegyzett, tőzsdén nem jegyzett mikro- és kisvállalkozás minősül, amely még nem osztott nyereséget és nem egyesülés vagy szétválás útján jött létre.
- Egyéni vállalkozóvá válását ösztönző kedvezményt bevezetése január 1-jétől: Az adókedvezmény a tevékenységét kezdő egyéni vállalkozókat illeti meg, melyet a tevékenység megkezdésének évében és az azt követő évben a minimálbér és a szociális hozzájárulási adó 13 százalékos adómértékével megállapított összegben, a tevékenység megkezdését követő második évben pedig a minimálbér és a szociális hozzájárulási adó mértékének felével megállapított összegben vehetnek igénybe.
- Az egyéni vállalkozó adminisztrációs terheinek jelentős egyszerűsítése: a szociális hozzájárulási adó a személyi jövedelemadóval analóg módon éves elszámolásúvá válik és a szociális hozzájárulási adóelőleg alapja meg fog egyezni a személyi jövedelemadó előleg alapjával. Év közben negyedévente kell az adóelőleget megállapítani és a negyedévet követő hónap 12-éig megfizetni, azonban a negyedéves bevallási kötelezettség megszűnik.
- Egyéni vállalkozók társadalombiztosítási járulékfizetésének szabályai (2025. január 1.): A javaslat szerint bevezetnek egy ún. diktált járulékalapot, amely mind a vállalkozói jövedelemadózást, mind az átalányadózást választó egyéni vállalkozók esetében egységesen a tárgyhavi minimálbér. A javaslat értelmében a társadalombiztosítási járulékot a főfoglalkozású egyéni vállalkozók legalább a minimálbérig, a mellékállású egyéni vállalkozók pedig a minimálbér 30 százaléka után teljesítik. Továbbá a főfoglalkozású egyéni vállalkozóknál a választott járulékalap intézményét vezetik be, amely alapján a főfoglalkozású egyéni vállalkozó a magasabb társadalombiztosítási ellátások (pl. táppénz, nyugdíj) megszerzése érdekében magasabb járulékalapot választhat.
- Megszűnik a minimálbér és a garantált bérminimum közti különbségtétel (2025. január 1.): A vonatkozó rendelkezés szerint 2025-től megszűnne a minimálbér és a garantált bérminimum közötti különbségtétel, továbbá a minimálbér alatt a tárgyhónap első napján érvényes, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegét kell majd érteni.
II. Általános forgalmi adó
- Kibővítésre került a nyugta kötelező adattartalmát e-nyugta alkalmazása esetében, illetve azt is rögzíti, hogy az e-nyugta a nyugtatárba történő beérkezés esetén tekinthető kibocsátottnak (2025. január 1.)
- Pontosításra kerül a vámtarifaszám (továbbiakban: vtsz.) besorolást a kedvezményes, 5%-os adókulcs alá tartozó speciális gyógyászati célra szánt tápszerek (élelmiszerek), valamint anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerek (élelmiszerek) tekintetében.
- Kiegészítésre kerül a 18%-os kulccsal adózó tejtermékek körét is, nevesítetten a desszert jellegű sajtkészítményekkel a megjelölt vtsz. alatt
III. Társasági adók, különadók
- Energiahatékonysági adókedvezmény: az általános csoportmentességi rendelet változásával összhangban külön szabályozza az általános energiahatékonysági célokat szolgáló beruházásokat és felújításokat, illetve az épületenergetikai projekteket.
- Reklámadó: a tervezet 2024. december 31-ig meghosszabbította a 0%-os adókulcs alkalmazását. Amennyiben a Parlament a tervezetet jelen formájában elfogadja, a reklámadó fizetésére kötelezettek további egy évig még biztosan mentesülnek a fizetési kötelezettség alól.
» Elzárják a gázt a cégemnél? - PBKIKMegjelent: 2023.11.10. | Kategória: Magyarország
A kormány 2023.08.24.-én kiadott 399/2023. (VIII. 24.) rendeletében jelentősen átdolgozza a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló szabályrendszerét, azaz a korlátozási besorolásokat és szabályrendszert. Kiegészítve a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által készített anyagot szeretném szíves figyelmébe ajánlani a Wattler cikkét is.
»
|
 |
|
 |
|
|
|
 |