Az MFKB köteles megtárgyalni minden olyan ügyet, amelyet a vonatkozó jogszabályok véleményezésre, állásfoglalásra, javaslattételre, valamint döntésre a hatáskörébe utalnak.
javaslatot tesz
- a gazdaság igényeit és a munkaerő-piaci kereslet adatait, valamint a megyei beiskolázást figyelembe véve a szakképzés megyei szükségleteire;
- az adott megyében folytatott szakképzésben indított, állami költségvetési hozzájárulásban részesíthető és a nem támogatott szakképesítésekre (a szakképzés irányaira) és a megyében indítható szakképesítések keretszámaira (beiskolázási arányaira);
- az iskolarendszeren kívüli szakmai képzések közül az állam által elismert szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzések vonatkozásában a felnőttképzésről szóló törvény alapján támogatható szakképesítésekre;
- a felnőttoktatást is magába foglaló iskola rendszerű szakképzésben az állam által elismert szakképesítésekre, és a szakközépiskolák ágazati képzéseire vonatkozóan a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által meghatározott formai követelmények szerint;
- az adott megyében a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjról szóló kormányrendeletben meghatározott ösztöndíjra jogosító szakképesítésre (hiányszakképesítés);
együttműködik
- a szakképzési feladatok és a szakképzésfejlesztés tervezését érintő kérdésekben a területileg illetékes szervekkel, önkormányzatokkal.
közreműködik
- munkaerő-piaci információk, a foglalkoztatási, foglalkoztathatósági adatok és prognózisok alapján a nemzetgazdasági igények és a szakképzés fejlesztésének összehangolásában;
- az iskolai rendszerű szakképzés és az iskolarendszeren kívüli szaképzés, valamint a köznevelésben és a felsőoktatásban folyó szakképzés összhangjának megteremtésében
- a pályaorientációs és a pályakövetési feladatok megvalósításában;
kidolgozza
- az iskolarendszerű szakképzés fejlesztésének az adott megyére vonatkozó, a szakképzés irányainak és a beiskolázás arányinak rövid- és középtávú tervét tartalmazó koncepcióját (szakképzés-fejlesztési koncepcióját), amely a megyei területfejlesztési koncepció és a területfejlesztési program részét képezi;
állást foglal
- fenntartói megkeresés esetén a szakképzést érintő fenntartói döntések megyei munkaerő-piaci kereslettel összefüggő megalapozottságáról;
részt vesz
- az iskolai rendszerű szakképzés fejlesztésével összefüggő pályázatok, fejlesztési programok elkészítésében, lebonyolításában;
- pályakövetési rendszer működtetésében;
kezdeményez
- az arra hatáskörrel rendelkező szervezetek és intézmények felé az iskolai rendszerű szakképzés és az iskolarendszeren kívüli szakképzés, valamint a közoktatásban és a felsőoktatásban folyó szakképzés összhangjának megteremtésével kapcsolatban, a bizottság által indokolt változtatások megtételét;
MFKB: az ügyrendet bővebben itt olvashatja: MFKB Ügyrend
MFKB: a bizottság tagjai:
|
Név
|
Delegáló
szervezet
|
Titulus
|
|
Vozár Márton
|
Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara
|
elnök
|
|
Szabó István
|
Békés Megyei Kormányhivatal
|
tag
|
|
Bozó József
|
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
|
tag
|
|
Losonczi István |
Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács
|
tag
|
|
Csicsely Gergő
|
Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács
|
tag
|
|
Davidovics László |
FVM
|
Tanácskozási jogú delegált
|