HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
Április 29-től igényelhető!
2020. április 24., péntek
penz_dolt.jpg

A Magyar Közlöny 82. számában megjelent a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatására vonatkozó 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet módosítása.
További információért kattintson.

A legfrissebb rendelkezések kiemelik, hogy

· A csökkentett munkaidő értelmezése: A munkaidő 15 és 75 százalékkal csökkenhet, és ennek megfelelően már ezekre a dolgozókra is érvényes a támogatás. Mindez azt jelenti, hogy eredetileg napi 8 órában foglalkoztatott majd 2 órában tovább foglalkoztatott esetén is lehet igényelni az állami bértámogatást.

· A programban résztvevő munkaadó kötelezettsége kiterjed a létszám megtartására.

· A távolléti díj fogalma átalakul és bevezetésre kerül az alapbér: A kérelem benyújtásának napján hatályos alapbér, melynek részeként figyelembe kell venni a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól szóló 71/2005. (IX. 27.) GKM rendeletben meghatározott, veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti felszolgálási díjat is.

· A támogatás mértéke az alapbér kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka.

· Az egyéni fejlesztési időre vonatkozó szabályok módosultak:

· Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét meghaladja, a csökkentett munkaidőn túli egyéni fejlesztési időben állapodnak meg legalább a támogatás időtartamára. (KÖTELEZŐ)

· Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem haladja meg, a munkavállaló és a munkaadó az egyéni fejlesztési időben állapodhatnak meg. (OPCIÓ)

· A támogatással együtt számolt munkabér összegének a támogatás időtartama alatt el kell érnie a munkavállaló eredeti alapbérét.

· Ha azonos telephely vonatkozásában több munkavállalóval nyújt be a munkaadó együttes kérelmet, azokat egy időben kell benyújtani, és kizárólag egyszer nyújtható be.

· A távmunka és otthoni munkavégzés esetén is igényelhető a bértámogatás.

· Az új rendelet törölte azt az eredeti szabályozást, amely kimondta, hogy a kérelemben be kell mutatni a csökkentett munkaidős foglalkoztatást megalapozó körülményeket, ezeknek a veszélyhelyzettel való közvetlen és szoros összefüggéseit, az eddig megtett és várható intézkedéseket.

· A kieső munkaidő alatt szervezendő képzéseket a támogatások elnyerésétől számítva 2 éven belül lehet megszervezni.

· A munkaidőkeret kikerült a követelmények közül.

· A támogatás továbbra is 3 hónapra érhető el.

· A rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba (április 29-én)