HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
VIP-kampány az Interneten
2005. október 6., csütörtök
2005. október 1-jétől
Nélkülözhetetlen ismeretek egyéni feltalálóknak
találmányuk hasznosításához
a Magyar Szabadalmi Hivatal honlapján

Ezeken az oldalakon azoknak a feltalálóknak kívánunk segítséget adni, akik mögött nem áll olyan tőkeerős vállalkozás, amely megvalósítaná az új megoldást, kifejlesztené és gyártaná a terméket vagy elvégezné annak értékesítését, ezért olyan tőkeerős partnert kell találniuk, aki valamilyen módon hasznosítja a találmányt. Az oldalak azoknak is hasznos ismereteket nyújthatnak, akik saját maguk kívánnak belevágni a hasznosításba. Feltételeztük, hogy az olvasó tisztában van az iparjogvédelem alapfogalmaival, ezek egyébként a hivatal megfelelő oldalain elérhetők.

 

A VIP-kampány keretében kéthetente új témát kifejtve bővítjük, frissítjük a vállalkozói oldalakat az iparjogvédelmi oltalmi ismereteken messze túlmutató témakörben, hiszen az innováció üzleti világában kívánunk támpontot adni a vállalkozóknak.

A program során megismerkedhetnek azzal, milyen út vezet a találmánytól az üzleti hasznosításig. Ezt segíti az innovációra jellemző, kezdeti kutatás-fejlesztési, majd az attól már többé-kevésbé független, piaci hasznosítási folyamat útvesztőinek, fontos üzleti jellemzőinek bemutatása. Ezek kellő ismerete nélkül a mégoly fontos találmány is sajnos biztos bukásra ítéltetett.

Bemutatjuk a találmányok hasznosítási lehetőségeit, tanácsot adunk, ki hogyan építse üzleti stratégiáját, és mit tehet az, aki nem kíván vagy nem tud vállalkozást alapítani. Szeretnénk segíteni, hogy a vállalkozók pontosabb képet kaphassanak saját üzleti lehetőségeikről, ennek segítségével talán könnyebben választhatják ki a személyükre szabott, legkedvezőbb hasznosítási stratégiát.

Bemutatjuk majd azokat az üzleti partnereket, akikre a találmány hasznosítása során mindenképpen szükségük lesz, így a befektetőket, a gyártókat és a terjesztőket. Megismertetjük fő jellemzőiket és meggyőzésük eredményes módjait. Megtudhatják, hogy az innováció előrehaladottságától függően mely befektetői csoportokat érdemes megkeresniük. Emellett nélkülözhetetlen információt kaphatnak olvasóink a magyar forrásteremtési lehetőségekről, befektetői csoportokról is.

Ezt követően olyan, sikeres magyar találmányokból kinőtt üzleti vállalkozásokról számolunk be, amelyek példájából sok értékes információ nyerhető, sőt követendőek lehetnek más vállalkozások számára is.

A felkínált ismereteket az alábbi bontásban adjuk közre.

  • A találmánytól a meggazdagodásig tartó teljes folyamat, az innovációs folyamat alapvető pénzügyi vonatkozásainak megértése.


  • Egy találmány hasznosításához elengedhetetlen a partnerek, vagyis a gyártók és a kockázati befektetők gondolkodásának a megismerése.


  • Közreadunk néhány olyan tanácsot a feltalálók részére, amelyeket sikeres feltalálóktól gyűjtöttünk össze. Nagyon fontos, hogy a feltaláló saját magát is ismerje, ezért felhívjuk a figyelmet néhány olyan tévedésre, amely akadályozhatja a hasznosítást.

  • Ismertetünk néhány tanulságos esetet is a fenti módszerek alkalmazásának szemléltetésére.


  • Bemutatjuk az állami innovációösztönző rendszert és az e a feladatra létrehozott intézményeket, különös tekintettel arra, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a feltalálók számára.


  • Aki pedig arra kíváncsi, hogy más feltalálók hogyan boldogultak, azoknak ajánljuk az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében megjelent tanulmányt (Reményi Péter: Felmérés a hazai találmányok hasznosításáról, 110. évf., 1. szám, 2005. február).




  • Az oldalakat folyamatosan fejlesztjük. Az év végéig szeretnénk feltárni, hogy az innovációban szerepet játszó intézmények milyen segítséget tudnak nyújtani a feltalálóknak.

    Ugrás a VIP-kampány honlapjára