HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
MKIK Magyar-Román tagozat
Gazdasági hírösszefoglaló (2022.08.22. - 2022.08.28.) – Kolozsvár.
2022. szeptember 5., hétfő
Kolozsvar.jpg

Október közepén indítja el Bukarest-Budapest és Kolozsvár-Budapest járatait az Air Connect román regionális startup-légitársaság. Az Air Connect járatai a cég közlése szerint az első gép október 15-én repül Budapestre a Bukarest Henri Coandă (Otopeni – OTP) légikikötőből, valamint a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérről (Cluj – CLJ). A járatok hetente két-két alkalommal, a keddi és szombati napokon közlekednek a regionális légitársaság – egyelőre még béta-üzemben működő – honlapján elérhető adatok szerint. A járatok úgynevezett W-alakban közlekednek, Bukarest – Budapest – Kolozsvár – Budapest – Bukarest útvonalon. A menetrend szerinti tervezett repülési idő Budapest és Kolozsvár között 1 óra 15 perc, Budapest és Bukarest között 1 óra 50 perc. Ami az árakat illeti, Bukarestből és Kolozsvárról is egyaránt 50,70 eurónál, azaz kb. 250 lejnél kezdődnek. A légitársaság egyelőre egy darab ATR 72-600-as repülőgéppel rendelkezik, amelynek fedélzetét 68 turista osztályú üléssel szerelték fel. Az öt román magánbefektető által létrehozott startup-légitársaság 2022 augusztusában kezdte meg működését, a cég romániai belföldi útvonalak teljesítése mellett az ország regionális reptereiről a környező nagyobb légikikötőkbe közlekedő útvonalak, valamint nyaralójáratok üzemeltetését tervezi. https://transtelex.ro/penzcsinalok/2022/08/27/budapesti-repulo-jaratok-air-connect-kolozsvar-bukarest

Szeptember 1-4. között kerül megrendezésre az ország nyugati részének a legnagyobb és legjelentősebb mezőgazdasági vására, az Agromalim. Az aradi Expón szervezett vásáron idén több mint 270 vállalat foglalt kiállítási helyet, köztük román, magyar, német, francia, holland, cseh, lengyel, bolgár és olasz vállalatok. Idén is Arad Megye Tanácsa a Mezőgazdasági és Iparkamarával együtt több tíz szakmai konferenciát szervez, főként mezőgazdasági és szőlészeti témában. Az egyik pavilonban, az Arad Megye Tanács támogatásával, több mint 40 helyi kiskereskedő és termelő lesz jelen. Az Agromalim kiállításra és vásárra idén több mint 20 000 személyt várnak, akik megtekinthetik a legújabb és legmodernebb mezőgazdasági gépek kiállítását, és tájékozódhatnak a legkorszerűbb mezőgazdasági, élelmiszergyártó és egyéb területek technikai eljárásairól, valamint megismerkedhetnek az Arad megyében honos állatfajokkal. Az Agromalim hivatalos megnyitója szeptember 1-jén, csütörtökön 11 órakor lesz. A kiállítás és a vásár csütörtökön 11 és 18 óra között, pénteken és szombaton 10 és 18 óra között, valamint vasárnap 10 és 16 óra között fogadja a látogatókat. https://www.nyugatijelen.com/jelenido/ismet_megnyitja_kapuit_az_agromalim.php

Iraki cég tulajdonába került a marosnémeti erőmű. Miután az első három árverésre egyetlen cég sem jelentkezett, az augusztus 26-án megtartott negyediken az iraki Mass Group Holdinghoz tartozó Mass Global Energy Rom végül kikiáltási áron, 91,2 millió euróért vásárolta meg a közel 330 hektáron elterülő használaton kívüli erőművet. A Dévától pár kilométerre található létesítményt 1969-ben helyezték üzembe, működése során 117 millió tonna szenet használt fel és 204 TWh energiát termelt. Az árverés feltételeinek értelmében az új tulajdonosnak létre kell hoznia egy új, 800 MWh kapacitású, földgázt és megújuló energiaforrást felhasználó termelő egységet. A beruházást 2026 végéig kellene befejezni. Ahmed Ismail Saleh, a Mass Group Holding elnöke szerint az elkövetkező években 1 milliárd eurónál is többet fognak befektetni a marosnémeti erőmű korszerűsítésébe és fejlesztésébe. A vállalatnak ez lesz az első beruházása Romániában. https://maszol.ro/gazdasag/Iraki-ceg-tulajdonaba-kerult-a-marosnemeti-eromu Megkötötték a vasúti közlekedés fejlesztését célzó, a nemzeti helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt első és legfontosabb finanszírozási szerződést, amely az Arad, Temesvár, és Karánsebes közötti 162 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére irányul. A 8,77 milliárd lejes (1,8 milliárd euró) értékű szerződést Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, a közlekedési tárca vezetője és Ion Simu Alexandru, a CFR vezérigazgatója írta alá. A négy szakaszra osztott beruházás mindegyik szakaszára kijelölték már a kivitelezőt. A korszerűsítés során kétvágányúsítják a teljes vonalat, lehetővé téve, hogy azon óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedjenek a vonatok. Megszüntetik, vagy felüljárókra cserélik a vasúti átkelőket, felújítják a pályaudvarokat, európai szabványoknak megfelelő, akadálymentesített peronokat alakítanak ki az utazóközönség számára, a nagyvárosokban pedig új megállókat alakítanak ki, hogy minél több utas számára tegyék elérhetővé a vasúti közlekedést. https://www.nyugatijelen.com/jelenido/a_helyreallitasi_alapbol_korszerusitik_az_arad_temesvar_kara nsebes_vasutvonalat.php

 A kedvezőtlen időjárás miatt a romániai szőlőtermesztők a tavalyinál hozzávetőleg 30 százalékkal kevesebb termésre számítanak. Tavaly Románia az Európai Unió negyedik legnagyobb szőlőtermesztője volt az Eurostat adatai szerint. A termés 990 ezer tonna volt, 6 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebb termésre lehet számítani, a rendkívüli szárazság a szőlőnek sem tett jót, ami miatt apróbbak a szemek, kevesebb a lényereség” – nyilatkozta a Maszolnak Balla Géza. A közismert borász ménesi ültetvényein a napokban kezdték el a szüretelést, jelenleg a pezsgő alapanyagot takarítják be. Balla Géza elmondása szerint a szárazság csak mennyiségileg okozott kárt, a termés minősége megfelelő. Tavaly 317 cég foglalkozott szőlőtermesztéssel Romániában, az együttes árbevételük 900 millió lej (több mint 180 millió euró) volt. A legnagyobb hazai szőlőtermesztők és borászatok a bánsági Cramele RecaČ™, a küküllőmenti Jidvei és a moldvai Cotnari. https://maszol.ro/gazdasag/A-szolotermest-is-megtizedelte-az-aszaly

Akár 40 százalékkal is drágult a tűzifa a tavalyi évhez képest az Arad megyei állami erdészeti vállalatnál, de a metángáz és a villamos energia magas ára miatt mégis megnőtt rá a kereslet. Az erdészeti hivatal képviselői szerint az ár az adott területtől függően változik: a domb és hegyvidékeken a keményfa köbméterének ára 280 lej (57 euró) abban az esetben, ha közvetlenül az útról vásárolják meg, vagy 340 lej (70 euró), ha a raktárakból veszik fel. Ebben az esetben 25 százalékos áremelkedésről van szó. A síkvidéki erdőszéleken viszont már akár 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt évhez képest. Egy köbméter keményfa az útszélen itt 300 lejbe (62 euróba) kerül, raktárból vásárolva 360 lejbe (74 euróba). Az aradi tűzifa piacokon vagy online hirdetésekben ugyanakkor egy köbméter keményfa ára már 650 és 750 lej (133 és 154 euró) között van. Arad megye kétszázezer hektár feletti erdős területének mintegy 48 százalékát a megyei erdészeti hivatal kezeli, a többi erdő magán- vagy önkormányzati tulajdonban van. https://transtelex.ro/penzcsinalok/2022/08/22/dragul-a-tuzifa-megis-no-ra-a-kereslet

Rohamtempóban halad az Arad Megyei Kórház épületének bővítése. Noha az új épületrészt a megadott határidő szerint 2023-ig kell felépíteni, a munkálatok olyan jó ütemben haladnak, hogy lehet, már idén elkészülnek vele. A részleges alagsorral és földszinti résszel rendelkező új épületrészben a sürgősségi osztály fog működni. A beruházás teljes értéke 5,4 millió lejre rúg, amit uniós forrásokból finanszíroznak. A sürgősségi osztály új épületszárnya 500 négyzetméteren terül el. https://www.nyugatijelen.com/jelenido/akar_mar_iden_felhuzhatjak_a_megyei_korhaz_uj_epuletszarnyat.php

Az aradi városnapok alkalmából a CTP Közszállítási vállalat üzembe helyezte az első két elektromos autóbuszt, amit a helyi városvezetés nemrég kapott meg a gyártóktól. Az elektromos autóbuszokat a városvezetés uniós forrásokból vásárolta. A környezetkímélő járműveket három napon keresztül, augusztus 25, 26 és 27-én ingyenesen próbálhatták ki az utasok. https://www.nyugatijelen.com/jelenido/uzembe_helyezik_az_elso_ket_elektromos_autobuszt