HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
Mesterségem címere - Pályaválasztásra hangoló kiállítás a Csaba Centerben
2017. február 1., szerda
Békéscsabán, a Csaba Centerben kiállítás nyílt azokból a rajzokból, fotókból, amelyeket a megye általános iskolás, felső tagozatos és középiskolás diákjai készítettek kamaránk Mesterségem címere kiírására. A pályázatra jellemzően rajzok érkeztek a megye 28 iskolájából, a legjobbakat január 29-ig láthatjuk a bevásárlóközpont földszintjén.

A díjazás még a 2016-os év végén lezajlott, a díjakat Vozár Márton, a BMKIK kereskedelmi tagozatának alelnöke, az MFKB elnöke és Hatos Istvánné, a BMKIK Szakképzési bizottságának elnöke adta át.



A résztvevő iskolák és a helyezettek névsoráért kattintson.
A képgalériát itt találja meg.

Az immár 3. alkalommal meghirdetett verseny célja: a felső tagozatos diákok ráhangolása az első pályadöntésre, öntevékeny ismerkedés a megjelölt szakmák valamelyikével.

A pályázati kiírás szerint a feladat az volt, hogy a rajz/fotó a Békés megyében tanulható szakmák valamelyikét mutassa be, esetleg mestereket ábrázoljon munka közben, vagy az adott szakma szubjektív jelentéstartalmát fogalmazza meg a képzőművészet formanyelvén.

Összesen 304 érvényes alkotás érkezett be, a legérdekesebbeket láthatjuk kiállítva a Csaba Centerben.

– A pályázat egyedi vonása a „legeredményesebb pedagógus díja”, hiszen a pályázati munkák elkészítéséhez és sikeréhez a tanárok munkája nagymértékben hozzájárult, azt a pedagógust is elismerésben részesítettük, aki a tanulóit a legeredményesebben mentorálta. A döntésnél a következő szempontokat vette figyelembe a zsűri: a pályázati kiírásnak formai és tartalmi szempontból maradéktalanul megfelelő pályamunkák száma, a pályamunkák összességének színvonala, van-e díjnyertes alkotás ezek között – adta meg a részleteket Novodomszki Orsolya, a kamara pályaorientációs tanácsadója, a kiállítás és verseny szervezője.

A Mesterségem címere pályázat mellett a BMKIK pályaorientációs tevékenységében továbbtanulást segítő foglalkozások, műhelyfoglalkozások, szülői értekezletek is szerepelnek, amelyeket a tanév teljes időszakában igénybe vehetnek az iskolák.

További információk: bmkik@bmkik.hu

Résztvevő iskolák, eredmények részletesen:

1.

Balsaráti Vitus János Általános Iskola

Dombegyház

2.

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Koll.

3.

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

4.

Békéssámsoni Általános Iskola

5.

Bereczki Máté Általános Iskola

Kunágota

6.

Bucsai II. Rákóczi F. Ált. Isk. és AMI

7.

Csanád Vezér Általános Isk. és AMI

Mezőkovácsháza

8.

DR. Hepp Ferenc Általános Iskola

Békés

9.

Erzsébethelyi Általános Iskola

Békéscsaba

10.

Esély Pedagógiai Központ

Békéscsaba

11.

Gyulai SZC Szigeti Endre Szakképző Iskolája

12.

Implom József Általános Iskola

Gyula

13.

Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Isk.

14.

Kis Bálint Református Általános Iskola

Vésztő

15.

Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Műv.Iskola

16.

Kossuth Lajos Általános Isk. és AMI

Füzesgyarmat

17.

Magvető Ref. Általáűnos Iskola és Óvoda

Gyula

18.

Magyarbánhegyesi Kossuth Lajos Általános Iskola

19.

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola

Kaszaper

20.

Mikes Kelemen Katolikus Általános Iskola

Battonya

21.

Okányi Általános Iskola

22.

Reményhír Intézmény Eötvös J.Általános Iskola

Békés

23.

Sarkadi Általános Iskola

24.

Szabó Pál Általános Iskola és AMI

Vésztő

25.

Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium

Békéscsaba

26.

Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

Békéscsaba

27.

Tildy Zoltán Általános Isk. és AMI

Szeghalom

28.

Trefort Ágoston Általános Iskola, Csabacsűd

Helyezések

I. korcsoport

helyezés

tanuló

iskola

felkészítő pedagógus

1. helyezett

Nagy Mária Valéria

Magvető Ref. Általános Iskola és Óvoda

Fodor Judit

2. helyezett

Meszlényi Jázmin Liza

Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és AMI

Nyerges Gáborné

3. helyezett

Mag Viktor

Gyulai Implom József Általános Iskola

Gál András

különdíj

Fabisz Karolin

Gyulai Implom József Általános Iskola

Gál András

II. korcsoport

1. helyezett

Barna Ágnes

Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és AMI

Nyerges Gáborné

2. helyezett

Fejér Csenge

Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és AMI

Nyerges Gáborné

3. helyezett

Lép Fruzsina

Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

Szilágyiné Baranyi Judit

különdíj

Kiss Napsugár

Balsaráti Vitus János Általános Iskola

Bóka-Gulyás Nóra

fotópályázat, középiskolás korosztály

1. helyezett

nem adták ki

-

-

2. helyezett

Kovács Péter

GySzC Szigeti Endre Szakképző Iskolája

-

3. helyezett

Poliák Petra Barbara

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium

-

A legeredményesebb pedagógus

Nyerges Gáborné

Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és AMI

Kapcsolódó állományok: