HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
Kamarai üzleti fórum a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) keretében
2013. április 11., csütörtök
A Construma kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a KEK támogatásával, üzleti fórumot tartottak, amit a Közép-Európai Kezdeményezésről és a KEK tagországok üzleti környezetéről szóló előadások vezettek be.

Kozma György István, az NGM külgazdaságért felelős helyettes államtitkára a KEK katalizátor szerepét hangsúlyozta, a Közép-Európai Kezdeményezésnek az üzleti körök számára kínált perspektíváiról Giovanni Caracciolo di Vietri KEK főtitkár tartott ismertetést, a magyar elnökség prioritásairól pedig Prőhle Gergely külügyminisztériumi helyettes államtitkár adott tájékoztatást. A Kezdeményezés résztvevő országainak üzleti környezetét kamarai és nagykövetségi szakértők prezentációi ismertették.

Az egész napos rendezvény második részében a 12 országból érkezett vállalkozók közötti üzleti találkozókra, illetve a KEK tagországok kamarai vezetőinek tanácskozására került sor. Ez utóbbin megállapodás született arról is, hogy a résztvevő kamarák közös memorandumban rögzítik: a Közép-Európai Kezdeményezés szellemében évente, az elnökséget adó országban üzleti partnerépítő fórumot rendeznek a KEK üzleti dimenziójának erősítése érdekében.

A Közép-európai Kezdeményezés 1989-ben alakult meg, jelenleg 18 ország vesz részt benne, köztük 9 EU tagállam és kilenc olyan állam, amely szeretne az EU-tagjává válni. A szervezet legfőbb célja, hogy az európai integráció érdekében erősítse a regionális együttműködést a Balti-tenger, az Adriai-tenger és a Fekete-tenger közötti térségben. Ez év elejétől a KEK elnöki tisztét Magyarország látja el.

A Kezdeményezés keretében a politikai konferenciáktól kezdve egyes szakterületek – például a környezetvédelem vagy a turizmus - regionális együttműködését szorgalmazó munkaértekezleteken át, a vállalkozások együttműködését segítő üzleti fórumokig idén is szerteágazó programot valósítanak meg.