Széchenyi Kártya Program Békéscsabán
2010. október 27., szerda
.        2002-es bevezetése óta a Széchenyi kártyának köszönhetően több mint 800 milliárd forint jutott el a honi kis - és középvállalkozásokhoz - hangzott el kedden Békéscsabán, annak az országjáró rendezvénysorozatnak a második állomásán, melyet a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről tartottak. A roadshow viharsarki helyszínén Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, mintegy 100 résztvevőt.
 
        Amióta vállalkozó és a kamara országos elnöke vagyok nem láttam még olyan kormányt, amelyik nem beszélt volna arról, hogy a bürokrácia csökkentésével, az olcsó hitelhez jutás segítésével és egyéb eszközökkel kell támogatni a hazai kis— és középvállalkozásokat — kezdte bevezetőjében dr. Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, a hangzatos kormányzati kommunikáció ellenére a Széchenyi kártya elindulásakor sokan megmosolyogták azt a gondolatát, miszerint a szolgáltatással legalább 100 ezer vállalkozást szeretne elérni.
 
        Az eltelt idő alatt ugyanakkor bebizonyosodott, hogy nem volt légből kapott a bizakodás, hiszen a programnak hála több százmillió forintot sikerült kihelyezni a piacra. A kezdeményezés lényege az együttműködés: a kereskedelmi bankok adják a hitelt, a hitelgarancia intézetek a fedezetet, a VOSZ és a kamarák az irodai hálózatot, míg a KA—VOSZ a szakmai hátteret — sorolta a program résztvevőit az elnök. Hangsúlyozta, négy—öt esztendeje mondják az éppen aktuális kormánynak, hogy a sikeres kezdeményezést mindenképpen tovább kellene fejleszteni.
 
        Az újabb lépcsőfoknak most jött el az ideje, hiszen az új kormány beemelte a Széchenyi kártya szolgáltatásainak bővítését célzó javaslatainkat a kormányprogramba.
 
        Két további elemmel bővült a Széchenyi Kártya Program felhasználhatósága. Olyan új lehetőségek ezek, amelyek eddig hiányoztak a kkv szektor hitelezésében — vette át a szót Martini Ferenc, a KA—VOSZ Zrt. pénzügyi vezetője. Előadásából kiderült, idén augusztus 1—től a már meglévő folyószámla hitel mellett forgóeszköz, szeptember elsejétől pedig beruházási hitel felvételére is lehetőséget biztosít a program a cégeknek. Utóbbiról szólva elmondta, 50 millió forintig, 10 éves futamidőre vehető fel, és a cégek hosszú távú fejlesztésében játszhat fontos szerepet. Ebből a hitelből a vállalkozás több projektet is finanszírozhat, és mivel emögött is állami kamat- és garanciadíj támogatás áll, a piacon lévő legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe. Így a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg a vállalkozások. Itt további újdonság az is, hogy más hasonló termékekkel szemben ebből például használt ingatlan, gép vásárlása ugyancsak finanszírozható. A forgóeszköz konstrukció legfőbb feladata az áruvásárlás, készletbeszerzés elősegítése. Maximum 25 millió forint vehető fel ennél a hitelnél, ütemezett, hároméves visszafizetési lehetőséggel.
 
        A program további bővítéséről szólva Martini Ferenc elmondta, várhatóan január elsejétől az uniós pályázatokon való hatékonyabb részvételt biztosító hitellel egészítik a Széchenyi-kártyában rejlő lehetőségeket. Ennek a terméknek a felhasználásával tulajdonképpen a pályázatokon elnyert forrásoknál az önerőt lehetne finanszírozni.
 
        A pénzügyi vezető tájékoztatóját követően a Békés megyei gazdasági élet meghatározó szereplőinek előadása következett. Bornné Stefkovics Valéria, a Békés Megyei Önkormányzat képviseletében a viharsarki gazdaságfejlesztésben betöltött szerepükről értekezett. Egyebek mellett kiderült, a hatékony működés érdekében a megye egyszerűsítette intézményrendszerét, valamint előrehozott, főként saját erős beruházásokkal igyekszik átvészelni a válságot. Köles István, Békéscsaba alpolgármestere mondandójában a kis- és középvállalkozások fontos szerepét hangsúlyozta. Kiemelte, a Széchenyi kártya lehet az az eszköz, ami előreviheti az ilyen típusú cégeket, közvetve, a kkv-k által befizetett adóbevételek révén pedig a települési önkormányzatok mozgásterét is növelheti.
 
        Dr. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója szerint a Széchenyi kártyát kiválóan össze lehet kapcsolni a munkahelyteremtést elősegítő támogatásokkal. A vezető emellett beszélt a megye foglakoztatási helyzetéről, hangsúlyozva, hogy csak egy keresletvezérelt képzési rendszer — melynek kialakításában a kamarák eddig is komoly szerepet játszottak — mozdíthatja el kedvező irányba a foglalkoztatást.
Fabó István, a VOSZ megyei szervezetének társelnöke üdvözölte a Széchenyi Kártya Program bővítését. Mint mondta, a mostani gazdasági viszonyok között, amikor nehéz a hitelfelvétel, egy ilyen konstrukció gyakran az egyetlen kiaknázható lehetőség a vállalkozások számára.
 
        Az előadássorozat zárásaként Dr. Vadász Márton, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ügyvezető igazgatója, beszélt a programban betöltött szerepükről. Statisztikáiból kiderült, hogy Békés megyében tavaly, cégük közvetítése révén 2,5 milliárd forinthoz jutottak garantált hitel formájában a kis- és középvállalkozások. Ebből a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása 2,1 milliárd forintot tett ki, kulcsszerepet vállalva a kezdeményezés sikerében. 
Kapcsolódó állományok:


» ABLAK BEZÁRÁSA «