» Hírek
KÜM-MKIK közötti együttműködési megállapodás
2006. január 19., csütörtök
Az MKIK december 21-i elnökségi ülésen elfogadásra került a KÜM-MKIK közötti együttműködési megállapodás, mely a tegnapi napon Somogyi Ferenc külügyminiszter és Parragh László MKIK elnök részéről aláírásra).
A KÜM és az MKIK közötti együttműködési megállapodás aláírása
2006. január 17-én együttműködési megállapodást írt alá Somogyi Ferenc külügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A megállapodásban azt rögzítik, hogy a Külügyminisztérium és külképviseleti hálózata, valamint a MKIK, együttműködésük révén, miként tudnak konkrét támogatást nyújtani a magyar vállalatoknak külpiaci céljaik megvalósításához.
2006. január 17-én együttműködési megállapodást írt alá Somogyi Ferenc külügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A megállapodásban azt rögzítik, hogy a Külügyminisztérium és külképviseleti hálózata, valamint a MKIK, együttműködésük révén, miként tudnak konkrét támogatást nyújtani a magyar vállalatoknak külpiaci céljaik megvalósításához.
 
Jóllehet a külgazdasági tevékenység kormányzati kezelése alapvetően a gazdasági és közlekedési tárca illetékességébe tartozik, a Külügyminisztérium és külképviseleti hálózata a GKM-mel szorosan együttműködve aktívan közreműködik a kormány külgazdasági stratégiájának megvalósításában, a magyar vállalatok külföldi érdekeinek képviseletében. A vállalatvezetők igénylik az együttműködést, az érdekeikért való lobbizást. A külügyminisztérium feladata egyrészt az, hogy a konkrét lépéseken túl a vállalatok számára stratégiai célt jelentő országokban a kétoldalú kapcsolatok, a különböző nemzetközi szervezeti tagság segítségével kedvező politikai légkört teremtsen ahhoz, hogy a nemzetközi szerepvállalásra kész vállalatok eredményesen tárgyalhassanak külföldi partnereikkel. Nem kevésbé fontos, hogy a már megvalósult beruházások területein az illetékes hatóságokkal való kapcsolattartás révén védelmezzék a befektetők érdekeit.
 
A magyar külpolitika alapvető feladatának tekinti a magyar érdekek érvényesítésekor a gazdasági-, az üzleti törekvések hatékony képviseletét, a magyar vállalatok külföldi szerepvállalásának konkrét, gyakorlati lépésekkel való támogatását. A magyar gazdasági jelenlét kiemelkedően fontos szomszédos országok esetében -szinte előfeltétele a külpolitika és a nemzetpolitika sikerének. A nagykövetségek és főkonzulátusok jó informális és munkakapcsolattal rendelkeznek a helyi gazdasági-kereskedelmi intézményekkel, a gazdasági közélet vezető személyiségeivel, közvetítői szerepükkel segítséget nyújtanak a magyar vállalatok külpiaci céljainak megvalósításában. Somogyi Ferenc külügyminiszter kijelentette: a minisztérium továbbra is nyitott az újabb javaslatokról, együttműködési lehetőségekről való tárgyalásra. Parragh László, MKIK elnöke azt emelte ki, hogy a megállapodás kitér az Európai Unión belüli lobbi erősítésére is