HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
Széchenyi Kártya Újraindítási Program
2021. július 11., vasárnap
baby-is-shocked.jpg

2021 júliusától bevezetésre kerül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek konstrukciói kifejezetten a magyar gazdaság újraindítását és élénkítését segítik azáltal, hogy a kkv szektor részére– a kiemelt mértékű állami támogatásnak köszönhetően – továbbra is rendkívül kedvező kamatszint és egyéb feltételek mellett kínálnak kedvező finanszírozási lehetőségeket.

Az Újraindítási Program fő célja, hogy kiemelten támogassa a hazai vállalkozások fejlesztési, beruházási céljainak megvalósítását, illetve segítse a kis-és középvállalkozói szektor likviditási forráshoz való hozzáférését pandémiás időszakból való kilábalás fázisában.

A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsony, a teljes futamidő alatt fix kamaton érhetőek majd el a vállalkozások számára. Az új konstrukciók várhatóan 2021. július 1-jétől igényelhetőek a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

2021 szeptember 1-től az újonnan bevezetésre kerülő Széchenyi Lízingkonstrukcióés a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel is elérhető lesz az Újraindítási Program keretein belül.

  • SZÉCHENYI KÁRTYA FOLYÓSZÁMLAHITEL GO!

Legfeljebb 100 millió Ft összegű folyószámlahitel, 0,1%/év FIX nettó ügyleti kamat mellett a vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható.

  • SZÉCHENYI LIKVIDITÁSI HITEL GO!

Szabad felhasználású forgóeszközhitel, maximum 250 millió Ft hitelösszegig, akár 3 éves futamidőre, FIX nettó ügyleti kamat: 0,2 %/év.

  • SZÉCHENYI BERUHÁZÁSI HITEL GO!

Akár 1 milliárd Ft hitelösszegű, legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel, széles körben felhasználható beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzés finanszírozására, FIX nettó ügyleti kamat 0,5%/év.

  • SZÉCHENYI TURISZTIKAI KÁRTYA GO!

A turisztikai szektorban működő vállalkozások részére kiemelt állami kamat-, kezességi díj- és költségtámogatásban részesített szabad felhasználású folyószámlahitel, melynek FIX nettó ügyleti kamata 0,0%/év. Akár 250 millió Ft keretösszegig, maximum 3 éves futamidőre.

  • AGRÁR SZÉCHENYI BERUHÁZÁSI HITEL GO!

Akár 1 milliárd Ft hitelösszegű, legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel, széles körben felhasználható beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzés finanszírozására, FIX nettó ügyleti kamat 0,5%/év.

https://www.kavosz.hu/hirdetmenyek/szechenyi-kartya-ujrainditasi-program-sajtokozlemeny/