Az MFB új hitelprogramot indít
2021. február 24., szerda
business-idea-647205_1920.jpg

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján megjelent, hogy a Kormány döntése szerint az MFB új hitelprogramot indít a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára.

Az MFB a program előkészítésében közreműködő intézményekkel meghatározta azoknak az ágazatoknak, illetve vállalkozásoknak a körét, melyek az első szakaszban igényelhetik a nulla százalék kamat mellett elérhető, maximum 10 millió forintos hitelt. A program első, márciusban induló szakaszában a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások találhatók a listán, melyet az MFB weboldalán és az osszetartok.hu oldalon találhatnak meg az érdeklődők. A hitelt az MFB Pontok hálózatában igényelhetik a vállalkozások.

A Hitelprogram részletei kidolgozás alatt vannak, de már az elérhető paraméterekről (rendelkezésre álló keretösszeg, kölcsön összege, kamat, futamidő stb.) már tájékozódhat az MFB honapján. További információért kattintson.

A Hitelprogram célja Forgóeszköz hitel nyújtása a COVID-19 világjárvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került, a válság által leginkább sújtott ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások talpon maradásának biztosítása, illetve a járvány utáni működésre történő felkészülésük támogatása. A program bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, azaz fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, amelyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele az elmúlt nehéz időszakban. A program a likviditási gondok áthidalása mellett segíti a felkészülést arra az időszakra, amikor a járványhelyzet lehetővé teszi a biztonsági korlátozások enyhítését.

A program első szakaszában kedvezményezett tevekénységek TEÁOR kódjait tartalmazó lista elérhető az Összetartók.hu és a https://www.mfb.hu/ oldalakon.

Kedvezményezett TEÁOR kódok a program első szakaszában:

  1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,
  2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,
  3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,
  4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,
  5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,
  6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,
  7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet,
  8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,
  9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,
  10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,
  11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet
  12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,
  13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),
  14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,
  15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,
  16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,
  17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet,
  18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),
  19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,
  20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,
  21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,
  22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,
  23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy
  24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,
  25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet

További részletes információt az MFB honlapján talál:

https://www.mfb.hu/kozlemenyek/az-mfb-meghirdette-mely-vallalkozasok-igenyelhetik-a-nulla-szazalekos-hitelt-a-program-elso-szakaszaban-n1180



» ABLAK BEZÁRÁSA «