HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
Adótörvények: a legfontosabb változásokról
2020. január 9., csütörtök
Ado-20200107.jpg

A 2020-as év legfontosabb adótörvény-változásairól első kézből tájékozódhattak a vállalkozások az iparkamara idei első előadásán, január 7-én, Békéscsabán. Dr. Kovács Tamás, a NAV Békés megyei igazgatója ismertette a legfontosabb változásokat.

Mint elmondta: folytatódik az a trend, amit elkezdett a kormányzat 2010-ben, azaz továbbra is egyszerűsödik az adminisztráció, és az adókulcsok csökkentése sem áll meg. Most olyan módosításokat, pontosításokat léptettek hatályba, amelyek egyszerűsítik az adófizetési kötelezettséget. Több területet is érint ez a változás, érinti az áfát, a társasági adót, a magánszemélyek adózását, és a végrehajtást. Például az általános forgalmi adó területén olyan általános változások léptek hatályba, amelyek évek óta húzódó vitákat generáltak.

Az adóhivatal megyei elnöke szerint nagyon fontos az adóoptimalizálás, melynek lényege, hogy törvényes úton hogyan tud egy adózó, vagy egy vállalkozó kevesebb adót fizetni. – Erre mindenkinek lehetősége van – tette hozzá dr. Kovács Tamás.

Ne feledjék, az iparkamara a regisztrált vállalkozások részére folyamatos ingyenes adó- és számviteli tanácsadást, konzultációs lehetőséget biztosít, páros heteken, szerda délelőtt, előzetes bejelentkezés után. (Tel.: 66-324-976)


Médiamegjelenések:
beol.png behir.jpg oroscafe_logo.jpg gyulatv.png