HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
Diáknaptár minden korosztálynak
2019. szeptember 13., péntek

Immár harmadik éve Békés megye 2000 nyolcadikos diákja kap ingyenes pályaválasztási kiadványt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától. Idén az általános iskolások mellett a középiskolás korosztályra is kiterjesztik a pályaorientáció eme formáját, amelyet 2018-ban Szakképzési Díjra jelöltek.

A mezőberényi általános iskola nyolcadikosainak szeptember 13-án, sajtóeseményen adta át az első példányokat Mészárosné Szabó Anna, az iparkamara szakképzési osztályvezetője.

– A megye továbbtanulás előtt álló össztanulói létszámának több mint 2/3-a az a 2000 diák, aki 40 településen, 50 intézményben tanul, és a diáknaptár révén a pályaválasztással és a szakmatanulással kapcsolatos információkhoz jut – nyilatkozta Mészárosné Szabó Anna.

A kiadvány a Nemzetgazdasági Minisztérium erre a célra felhasználható pályázata keretében készült el.

A középiskolások egy határon átnyúló projekt keretében jutnak a naptárhoz egy későbbi időpontban, szintén kétezren.

Szeptember hónapban az iparkamara dolgozói viszik el az intézményekbe (sok esetben a szakképzésben partner vállalkozások látogatásával összehangolva). Elsősorban azokat az iskolákat keresik meg, amelyek egyéb területeken is kérik a kamara segítségét a pályaválasztásban.

Az iparkamara - pályaorientációs tevékenysége keretében - több formában is megszólítja a pályaválasztás előtt állókat. Osztályfőnöki órákat, szülői értekezleteket, üzemlátogatásokat szerveznek.

Galéria itt: facebook-logo.jpg