HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Hírek
"Vállalkozás keltető"
2013. március 25., hétfő
 

Félidőhöz érkezett a „START-UP-MODEL – Új vállalkozások létrehozásának ösztönzését és segítését célzó rendszer kidolgozása a belga, portugál és francia modellek alapján” című Leonardo da Vinci innováció-transzfer projekt.

A programban történő részvételre jelentkező 144 álláskereső közül 18 főnek nyílt lehetősége vállalkozásának, vállalkozói ötletének anyagi, jogi és társadalmi kockázat nélkül történő kipróbálására az ún. „vállalkozás-keltető” keretein belül. A 6 hónapos képzéssel egy időben a jelöltek vállalkozói tevékenységüket is gyakorolták, ezáltal tesztelhették jövőbeni vállalkozásuk életképességét.

A képzés elvégzésével és a sikeres záróvizsga letételével a programban résztvevő valamennyi jelölt kiváltja az egyéni vállalkozói igazolványt és elindítja önálló vállalkozását. A kezdő vállalkozók továbbra is igénybe vehetik a program által nyújtott adminisztrációs és mentori támogatást, azonban a vállalkozás-keltetőből történő kilépéssel, a már kipróbált vállalkozási tevékenységüket önállóan gyakorolják.

A projekt megvalósításában a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is közreműködik.