HACK">
Kötelező kamarai regisztráció

» Rendezvények
Kereskedelemfejlesztés
„Üzleti lehetőségek a CERN-ben és más nemzetközi K+F infrastruktúráknál”
Tisztelt Tagunk/ Cégvezető Asszony/ Úr!
 
Szeretnénk figyelmébe ajánlani a Nemzeti Innovációs Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia főszervezésében, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közreműködésével megvalósuló „Üzleti lehetőségek a CERN-ben és más nemzetközi K+F infrastruktúráknál” c. műhelytanácskozást.

 

A rendezvény időpontja: 2012. április 18., 9:30-14:00 óra

A rendezvény helyszíne: Nemzeti Külgazdasági Hivatal, 1055 Budapest, Honvéd u. 20.

 

A műhelytanácskozás célja, hogy felkeltse a hazai vállalkozások, szakmai szervezetek, K+F intézmények, és az üzleti élet figyelmét a CERN-ben lévő üzleti, beszállítási lehetőségekre. A rendezvényen a résztvevők megismerhetik a CERN jelenét és jövőjét, beszerzési politikáját és eljárását, valamint olyan magyar cégek tapasztalatait, akik üzleti sikereket értek el a genfi kutató központban. A CERN-en kívül a tanácskozás résztvevői információt kapnak más nemzetközi K+F infrastruktúrák (ITER, XFEL, ESS, Dubna) építéséről és működéséről, valamint az ott megjelenő beszállítási lehetőségekről is.

Célcsoportok ágazati szempontból: infokommunikáció (számítástechnika, adattárolás, számítógépes hálózatok), gépipar, fémmegmunkálás, erősáramú technika (pl. kábelek, tápegységek, szupravezető mágnesek), építőipar, mélyépítés, elektronikai eszközök, műszer- és méréstechnika, villamosgépek, nukleáris berendezések, vákumtechnika, alacsony hőmérsékletű technika.

 

A rendezvényen való részvétel térítésmentes, de kérjük, hogy részvételi szándékát a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapján (http://www.nih.gov.hu ) legkésőbb 2012. április 14-ig jelezze!

 
Kapcsolódó állományok: