Hamarosan indul az új Jeremie-program
2012. január 27., péntek
Az innovatív hazai kkv szektor számára újabb Európai Uniós források válnak elérhetővé, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. ugyanis közzétette a honlapján, hogy az Új Széchenyi Terv kockázatitőke-programok pályázatai segítségével 10 új alap állhat fel, összességében 28,5 milliárd forintos EU-s forrással, amelyet még 12,5 milliárd forintnyi magánforrás kapcsolódhat - írja a Világgazdaság. A társadalmi egyeztetés hamarosan lezárul, amit hónapokon belül a pályázatok tényleges kiírása és a szerződéskötés követhet.
A 2011-2015-ös időszakban tehát összességében 41 milliárd forintot fordíthatnak az alapkezelők induló vagy már felépített, de a vállalati életciklus elején járó innovatív vállalatokba. A társadalmi egyeztetés már elindult, január végéig várják az észrevételeket, ezt követően a programokat még finomíthatják még mielőtt a pályázatokat meghirdetnék és a nyertes alapkezelőkkel szerződést kötnének.

A hamarosan kiírásra kerülő pályázatok célja, hogy magvető, illetve növekedési tőkét biztosítson hazai mikro-, kis- és középvállalatok számára. A 2011-2015-ös időszakban az EU-s források nagysága ilyen téren 28,5 milliárd forint, amiből a magvető alap 6 milliárd forinttal, míg a növekedési alap 22,5 milliárd forinttal veszi ki a részét. Összességében 10 alap kerülhet felállításra, az MV szerint nagy az érdeklődés a piacon, azonban a program sikeressége érdekében elengedhetetlen az egyeztetés az alapkezelőkkel és a potenciális cégekkel. Garamvölgyi Balázs szerint csak akkor lehet sikeres a program, ha megfelelő számú, szakmailag felkészült és motivált pályázó jelentkezik az EU-s forrásokra.

Nem nevezhető teljesen újnak a kezdeményezés, hiszen 2009 nyarán már kiírtak egy hasonló, Jeremie-pályázatot, amelyben végül 8 alapkezelő nyert, a megnyert EU-s források nagysága pedig majdnem elérte a 40 milliárd forintot, ami kiegészülve a magán forrásokkal már az 50 milliárd forintos összeghez közelített. Garamvölgyi Balázs, az MV üzleti vezérigazgató-helyettese szerint az alapok 2010 második felében kezdték meg az aktív tevékenységüket, 2011 végéig összességében 18 milliárd forintot helyeztek ki, több mint 60 céltársaságban.

A Primus Capital, az egyik 2009-ben nyertes alapkezelő befektetési igazgatója szerint a magvető tőke számára kiírt feltételek több kérdést is felvetnek. Amennyiben azt vesszük, hogy egy alap 1,5 milliárdos állami támogatást nyerhet el (amit közel 500 millió forintnyi magánforrás egészít ki), és a célvállalatonként befektethető összeg 150 ezer euró, akkor 38 befektetést kéne minimálisan kötni, ami éves szinten 10 feletti befektetést jelent. Mivel négy alap állhat fel, összességében 2011-2015 között több mint 150 cégbe kéne befektetni, ami megtérülési és minőségi kérdéseket is felvet.

A piacon nehéz találni ennyi céget, amely jó megtérüléssel is kecsegtetne, miközben a jövőt is nehéz látni, hiszen a cégeket nem nagyon tudnák kinek továbbadni a befektetési idő lejárta után. Ennek megfelelően érdemes lenne a 150 ezer eurós (közel 50 millió forintos) befektetési limitet 100 millió forint környékére emelni. Ezzel együtt felére csökkenne a célvállalatok száma is, ami már kezelhető mennyiséget jelent.

Forrás: portfolio.hu

 


» ABLAK BEZÁRÁSA «